Határidő: 2018. november 12.

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézetekben elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítása” című (EFOP-1.2.7-16 kódszámú) felhívás.

 

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,05 milliárd forint.

Jelen felhívás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására állami, egyházi, nem állami fenntartású, érvényes szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzés birtokában otthont nyújtó ellátást és/vagy utógondozói ellátást, illetve javítóintézeti nevelést és/vagy előzetes fogvatartást biztosító javítóintézetek és fenntartói jogosultak, amelyek a gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozásával, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet szerint az alábbi GFO besorolások valamelyikébe tartoznak:

311 – Központi költségvetési irányító szerv

312 – Központi költségvetési szerv

563 – Egyéb alapítvány önálló intézménye

565 – Alapítvány jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége

569 – Egyéb alapítvány

572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság

573 – Nonprofit részvénytársaság

529 – Egyéb egyesület

551 – Bevett egyház

552 – Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy

555 – Elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jogi személy

559 – Egyházi szervezet technikai kód

Intézmény támogatási kérelme esetén a fenntartó támogató nyilatkozata szükséges.

Jelen támogatási kérelem konstrukcióban egy intézmény csak egyszer részesülhet támogatásban.

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 11-től 2018. november 12-ig van lehetőség.

forrás, bővebben: palyazat.gov.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás